Másnap reggelre már átmelegedett a lakás, viszont szemerkélt az eső. Szerencsére mire mindenki magához tért, már csak a borús idő maradt. Kisétáltunk az állomáshoz, és a legközelebbi vonattal Sorrento felé indultunk. Az állomás pont olyan hosszú, mint a vonatszerelvény, és előtte meg utána már alagút van.
Mivel az alagúton belül csak egy sínpár megy, így a vonatok megvárják a szemből jövő járatot. Valószínűleg ennek "köszönhető", hogy a menetrend csak jelzés értékkel bír, 10-15 percnyi +/- eltérések simán voltak.
Kb. 10 perc alatt már Sorrento-ban voltunk. Az Amalfi felé tartó busz az állomás előtti térről indul. A SITASUD társaság menetrendjét itt találtam meg.
Az indulásig volt egy kis időnk, tettünk egy rövid kört a felső parti sétányig,. Útközben főként a lányok ámulták-bámulták a kertekben "csak úgy" termő narancsot, citromot meg kiwit.
A busz először Sorrentoban, aztán a környékbeli kicsi településeken kacskaringózott, majd kiértünk a magas és meredek sziklapartba bevágott először két, majd csak egy nyomtávra szűkülő gyönyörű helyeken cikázó útra.
Még az egész utazás szervezésekor felmerült a kocsibérlés ötlete, de aztán letettünk róla: részben mert a tervezett 6 főre már 2 kocsi kellett volna, részben azért, mert az útikönyvünkben olvastuk, hogy az Amalfi parti út fantasztikus, de a sofőrnek nem biztos, hogy sok lehetősége nyílik a bámészkodásra.
Így, ha már buszozunk, akkor bevágtam magam a sofőr melletti első ülésre, hogy mindent klasszul lehessen látni. Hát fantasztikus volt.
Kb. félúton leszálltunk Positanoban. Ez egy kis öbölbe bevágott üdülőfalu, ahol a házak hihetetlenül kúsznak fel a meredek sziklafalon.
A borult égnek nyoma veszett, hétágra sütött a nap. A langyos februári időben egy szál pólóban lesétáltunk a tengerhez. Bámultuk a virágzó fákat, tekeregtünk a zegzugos utcákon. Csak néhány turista lézengett, így az erre szerveződött boltok, éttermek, szállodák nagy része zárva volt.
Annyira jól éreztük magunkat, hogy 2 buszjáratot is elengedtünk, csak utána indultunk felfelé. Útközben egy sarokra épült boltkomplexumban (felül az élelmiszer, zöldség -gyümölcs bolt, alul "souvenir shop" és mellette egy presszó) megálltunk egy pisiszünetre, meg egy kávéra. Elég földhözragadt áraik voltak: a kávé 1€, és az ivási folyamat befejező szakasza is nagyon kulturált körülmények között folyhatott :)
Positano után a busz már csak egy nyomtávon közlekedett. A beláthatatlan kanyarokba (tulajdonképpen csak az volt) állított tükrök, meg a duda nyomogatásával igencsak tempósan haladtunk. Hol a természeti szépségek, hol az ember által lehetetlen helyekre épített út és épületek ejtettek ámulatba.
Kb. 3/4 óra alatt megérkeztünk Amalfiba. Itt is elég sok étterem be volt zárva. Amik meg nyitvatartottak, olyan középelegánsnak néztek ki, mi (pontosabban a pénztárcáink) pedig valami egyszerűbb gyorsétkezdére vágytunk.
Végigmentünk a fűutcán, és a legutolsó étterembe beültünk. Hát elég felejtős volt. Már alig volt valami meleg ételük, és iszonyatosan mini adagokat adtak 6-8 €-ért.
Az evéstől nem eltespedve visszasétáltunk a Szent András Dómhoz (Duomo di Sant'Andrea)
.jpg)
A katedrálist a 9. században kezdték el építeni, de az évszázadok során többször is átalakították. A bejárat vaskos bronzkapuját pl. 1065-ben Konstantinápolyban csinálták, míg a 62 fokból álló lépcsősort csak 1728-ban.
A Dómhoz tartozó, kerengőjéről híres Paradicsom kolostort (Chiostro del Paradiso) nem sikerült megtalálnunk, pedig a templom mögött kellett volna lennie :( . Így aztán lementünk a Piazza Flavio Gioja-ra. A tér névadóját ábrázoló szobor kezében egy iránytű van, melynek tökéletesítése állítólag az ő nevéhez fűződik.
Lassan lement a nap is, és a térről induló busszal indultunk vissza. 
Amíg világos volt, addig csodáltuk a tájat, de aztán rém unalmas volt a nagy feketeségben ide-oda imbolyogni a kanyargós utakon. Már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk Sorrento-ba. Onnan pár perc múlva indult a vonatunk vissza Vico Equensebe.
1/2 8 körül a csapat egyik fele nekilátott boltot keresni, de valami összeesküvés történt, mert az este fél 9-ig nyitvatartó boltok közül mindegyik zárva volt. Így aztán a Pizza Metro nevű helyen vettünk egy 70 cm hosszú pizzát 15€-ért. Érdekes, hogy nem kerek, hanem ovális, majdnem téglalap alakú volt a tészta. Ott csinálták előttünk, megkérdezték a méretet, meg "feltétet", aztán zsupsz be a kemencébe. Onnan pár perc múlva meg a méretes dobozba. Öten rendesen jóllaktunk belőle, és hamar eltettük magunkat másnapra.
