A mai nap célja Herculaneum, majd a Vezuv megmászása lett volna......De közbejött valami általános sztrájk.
Reggel kisétáltunk az állomáshoz. Láttunk egy vonatot elhúzni Nápoly irányába a megszokott "semmi köze a menetrendhez" időpontban. De nem csüggedtünk, majd jön a következő 20-30 perc múlva! Türelmesen várakoztunk, de egy óra múlva már kezdett gyanús lenni a dolog. A pénztárnál felfedeztünk egy kézzel írt papírt, amin <9.00-13:00 > szerepelt, meg valami olasz szó. Az állomáson ténfergők közül megkérdeztünk valakit, akivel a "No train", mint az angol szavak ismeretének közös halmaza, az adott helyzetben azt az értelmezést adta, hogy délutánig bizony nem fogunk menni sehová :(
Eléggé borús időben és hangulatban visszavonultunk a szállásunkra, illetve elmentünk valami ebédrevalóért. Így sikerült akciósan 6€-ért finom pastát rittyenteni ötünkre.
Kaja után ismét kimentünk a vonathoz, és pár perc múlva jött is. Persze eléggé tömve, de még le tudtunk ülni. Kb. fél óra múlva megérkeztünk Ercolano állomásra, azaz az egykori Herculaneumba. Azt már sejtettük, hogy a Vezuv, meg a vulkán elöntötte városka közül csak az egyik fog sötétedésig beférni a programba. Mivel hegyet már láttunk, meg vulkános helyen már voltunk (Solfatara), így az előbbi mellett dontöttünk.
A kiásott épületek hollétét sehol sem jelezték, így találomra elindultunk lefelé a part irányába a Via 4 Novembre-n, ami végül pont oda vezetett.
A pompei látnivalókkal közös honlapról egy csomó infót be lehet szerezni. ( update: a honlap angol nyelvű verziója időközben eltünt. Az olasz honlapoknál elég gyakori, hogy angol verziót nem csinálnak ) A belépők várárlásánál kihasználtuk az Artecard-ot. A jegyek mellé kaptunk egy-egy részletes könyvecskét, ami a látnivalókat tartalmazta. Nagy kár, hogy annyira nem tudtam angolul, mert bizony számomra -és ez tudom, egyéni szocprobléma- kicsit csalódás volt ez az attrakció, és jól jött volna némi adalék. Azt hittem, hogy jobban konzerválta a hamu a közel 2000 éves épületeket, és nem kell nagy fantázia, hogy milyen romrészlet éppen mi lehetett. Az ásatás körüli lakóépületek, bár korán sem voltak ilyen régiek, bizony igen kopott és elhanyagolt körítést adtak.
Egy bő óra után visszamentünk az állomásra, de addigra már eltűntek a Vezuvra tartó mini buszok. Ha lett volna időnk, akkor oda-vissza 10€/ főért vittek volna a kráterhez. Ha valaki Pompei-t nézi meg, onnan egyrészt olcsóbban, másrészt az artecard-dal ingyenesen juthat föl a hegyre.
Vissza még nem akartunk menni, így a legközelebbi vonattal Nápolyba indultunk. Szerencsére valami gyorsjárat jött, mert 10 perc alatt a P. Garibaldin voltunk. A Rövid zötykölődés alatt kitaláltuk, hogy elmegyünk a Dómhoz, majd felszállunk egy városnéző buszra, amit az Artecard-hoz "járt".
Az 1-es Metro vonallal egy megállót mentünk a Cavour-ig, majd átvágtunk a Dóm felé a Vico San Petrillo-n. Hát örültünk, amikor kiértünk a széles és forgalmas Via Duomo-ra. Szegénység, sötétség, elhanyagolt épületek, mind olyan dolog, amire nagyon nem vágytunk. Jobb lett volna a rövidítést kihagyni, mert az odavezető széles utcákon semmi dzsumbujos nincs.
A Székesegyház (másik nevén Duomo di San Gennaro) Nápoly védőszentjéről, Szent Januáriusról kapta nevét.
A neves egyházi személyiséget kb. isz. 300 körül lefejezték. A szent koponyát és a vérét tartalmazó fiolákat több mint ezer évig őrízték, míg felépült a dóm, majd ide került.
Na itt sem örök nyugalomra, mert évente 3 alkalommal egy csodának lehetünk tanúi: a megalvadt vért tartalmazó fiolákat a szent főhöz közelítve, azok újra cseppfolyóssá válnak.
A Dómon belül nem lehetett fényképezni.
Bóklásztunk egy sort, aztán kivételesen menetrend szerint megjött a kis városnéző buszunk. Sajna semmilyen idegenvezetés nem volt benne, csak végigmentünk a látványosságokon, majd már sötétedés után a Piazza Muncipio-n végeztünk. Végigsétáltunk a Via Toledo-n. Óriási nagy nyüzsgés, mindenki korzózott.
">
Most nem mentünk be a "párhuzamos utcácskákba", a korábbi borús benyomások távol tartottak egy igazi (?) nápolyi életkép szűk sikátorokban megnyilvánuló vetületétől.
A Piazza Dante-ig elgyalogoltunk, majd 1 megállóval elmentünk a Museo-ig. A metróban érdekes művészeti installáció ábrázolt khm...valamit. Mi úgy fejtettük meg a művész szándékát, hogy bizonyára a metróban balesetet szenvedettek emlékére alkotta meg a művét. Az elkövető, bizonyos Jannis Kounellis már ebben az évezredben rögzítette fel a falra a síneket, meg a cipőket
A Museo megállóról egy 5 perces mozgójárdával megtámogatott sétával átmentünk az 1-es vonal Cavour megállójáig. Ez volt a város első Metro vonala. A szerelvények teljesen úgy néznek ki, mint a vonatok (magas lépcsőn kell a vagonokba felszállni), csak a városon belül a föld alatt megy. Még az is a jó tulajdonsága közé tartozik, hogy este nem kell a P. Garibaldin az építkezést meg néhány rossz arcú embert kerülgetni, hanem a föld alól rögtön a vasútállomásra érkezünk.
Nemsokára jött a "HÉV"-ünk, aztán egy rövid óra, vacsi és pihi a másnapi capri-i kiránduláshoz!
<< Előző nap Következő nap >>
