Ez a nap is úgy indult, mint a többi: borús, szemerkélő esővel. Csak sajna úgy is folytatódott. Pedig mára Caprit céloztuk meg, amit szikrázó napsütésben lenne jó megtekinteni.....Capri nevezetességeiről, látnivalókról, túristainfókról itt tájékozódhatunk.
A néhol szakadó, néhol csak szemerkélő esőben kimentünk az állomásra. A pénztárnál kértünk jegyet Sorrento-ig és vissza. Itt némi töprengés után "E1" Hétvégi napijegyet adtak 1,7 €-ért. ( update: 2014-ben már 2€ )
Sorrento-ba érkezve rájöttünk, hogy az útikönyvünkben említettel ellentétben a kikötő a vasútállomástól balra található.
A Piazza Torquato Tasso -tól a meredek partba vágott hasadékon keresztül lesétáltunk, és megvettük a jegyeket.
A kompok menetrendjéről pl. Capri honlapjáról tájékozódhatunk. A pénztár ablakán nagy feliratokon hirdették, hogy 9,50 € a jegy, a valóságban meg 13,50 € irányonként.:( update ez járattól függően 2014-ban már 19,10 € is lehet. Irányonként!! ) . Még vagy fél óránk volt indulásig, addig leültünk a váróteremben. Hát ahhoz képest, hogy Európa egyik legpuccusabb üdülőhelyére készültünk, eléggé lepukkant, málló vakolatú szocreál izében hallgattuk a szakadó esőcseppeket kintről, bentről meg a mellettünk tárva nyitva tartó WC-be irányuló különböző intenzitású és összetételű folyadékok csobogását....
Na, megjött a hajó. Bár továbbra is borús volt az idő, mi nagyokat vihorásztunk a hajó orrában az össze-vissza dobáló tengeri utunkon. De csak kb. 15 percig, mert utána negyedórát teljes csöndben ültünk, a reggeli benntartására koncentrálva. Nem 100 %-os sikerrel..... A csapat 1/5-öd része még kikötés után sem akart elszakadni a hajó legkisebb helyiségétől, és mi többiek is alig vártuk már a sík, mozdulatlan szárazföldet.
Beestünk az első kávézóba, ami jó szokás szerint nyitott ajtókkal várta a vendégeket. Ja, és teljes átjárást biztosított a kikötői kipufogógázok áramlásának, ami nem tett jó hatást az egyébként legyengült szervezetünkre.... Na, akkor irány Capri városa, de oda vagy kisbusszal felfelé (ezt a csapat egy része élből elvetette), vagy sétával, lépcsőkön és út szélén haladva (jól letüdőzve a kaptatók miatt kissé füstölő buszok/kocsik/motorok bűzét) lehet feljutni.
Mi inkább kutyagoltunk vagy 20 percet, mire felértünk Capri főterére. A házak között, a szűk kis utcákon iszonyatos szél fújt. Az épületeken helyes kis csempéken díszelgett a házszám és a villa neve. 
Sejtésem szerint szinte mindegyik ház turistákat váró apartmanvilla. Felérve a Piazza Umberto-ra beestünk egy kávézóba, annak is a felső szintjére, ahol nyugi, kényelmes fotelek, kanapék várták a megfáradt vendégeket. Ideális hely volt egy kicsit relaxálni. A hely kissé exkluzív jellegét szerencsére feloldotta, hogy a helyi erők is itt ejtőztek kantáros munkaruhában a középosztálybéli tehetősebb turisták körében 1 egész kávé és egy újság mellett. Lényeg, hogy nem éreztük magunkat csóró, kelet-európai, volt szocialista országbéli Tarzanoknak a sznob, kőgazdak turistáknak szánt kávézóban. Mondjuk a 4 €-s tea és az ugyanennyibe kerülő "espresso" kicsit sok(k)nak tűnt, de életmentő volt, hogy egy nyugis, nem imbolygó helyen pihentünk egy bő fél órát.
Némi regenerálódás után a csapat egyik fele felbátorodott, és átment busszal Anacapriba megnézni a "San Michele" villát. Sajna a fényképezőgép a "fáradtabb" csapatnál maradt, így nem tudtam képeket csinálni, ezért csak ollóztam.
Axel Munthe svéd származású orvos építette ezt a villát, de idős korára megvakult, így alig tudta élvezni házának színes kertjét:
és a remek kilátást:
Mielőtt ide jöttünk volna, némi ellenérzések kavarogtak bennem, hogy miért kell emberek tömegeinek megbámulni egy gazdag pasi egykori villáját, de a szép, ízléses kert és maga a ház látványa, hangulata , meg utólag hozzáolvasva kiderült, hogy a doki egy rendes pasi volt, önzetlenül segített sok mindenben, nos ez az összkép elnyomta ezeket a negatív hullámokat. A villa történetét is bemutató életrajzi mű magyarul is megjelent.
A szigeten nagyon látszott, hogy most éppen nincs turistaszezon: egy csomó bolt, étterem be volt csukva, az utcákon csak lézengtek az emberek.
Bár nincsenek nagy távolságok, de helyi kisbuszokkal (is) lehet közlekedni. A járatok menetrendje innen letölthető. Vonaljegyeket a sofőrtől is vehetünk 1,4 €-ért.
A hajó visszafelé szintén a sziget északi részén fekvő "Marina Grande" (Nagy kikötő)-ből indult. A jegyünk az utolsó (16:25-ös) járatra szólt, de eggyel korábban eljöttünk. Nagyon fújt a szél, még kótyagosak voltunk az ideúttól, és nem akartunk az utolsó hajóval eljönni, hátha tömeg lesz rajta és sorba kell állni a WC-nél az ismert hatás miatt.
Most óvatosak voltunk: középre ültünk és kikőtői patikában beszerzett ellengyógyszerrel is megtámogattuk a dolgot. Ha nem is örömködtünk az úton, a 4 €-s teát sikerült magunkban tartani :).
Sorrento-ban a hétvégi napijegyünk a helyi kis elektromos buszra is érvényes volt: ezzel mentünk fel a kikötőből a vasútállomásig. ( "B" vonal )
A HÉV-ünk indulásának időpontját megint valami rejtett erők vezérelték, de nem kellett sokat várni, és hazáig alig mentünk 10 percet.
Még elnéztünk némi vásárfiáért a helyi boltokba, aztán lassan összecsomagoltunk. Lázasan próbáltuk megbecsülni a feladandó poggyászunk súlyát és összehangolni a 15 kg limitet a kézipoggyászban nem szállítható cuccok tömegével. Másnap kiderült, hogy teljes sikerrel: 14,6 kg volt a bőröndünk.
A pakolás közben lassan lement a nap, egy széles sávban érdekes sárga fényben látszódott a környék.
Az előző napi ebédből maradt még fűszeres paradicsomszósz, meg parmezán sajt. Kifőztünk egy kis tésztát, megvacsiztunk, aztán szunya, mert másnap reggel 7 körül már indult a buszunk a reptérre.
